Rugalmas munkahelyek ezrei jöhetnek létre hamarosan

Mintegy 3 000 új munkahely jöhet létre az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) most induló, rugalmas foglalkoztatást lehetővé tevő projektje keretében – mondta Budai Balázs, a kivitelező Telework Budapest Konzorcium vezetője. Tovább »

Dobbantó kicsiknek

Rossz beidegződések és a jogszabályi hiányosságok miatt a hazai kis cégek nem használják a rugalmas foglalkoztatás lehetőségeit, pedig ezek számukra különösen előnyösek lennének.

Nem kell a városközponttól távol eső, dél-pesti irodáig utazniuk a Net.Könyvelő Kft. ügyfeleinek. Néhány éve ugyanis a szerint választhatnak könyvelőt, hogy a cég melyik munkatársa lakik hozzájuk a legközelebb. A város különböző pontjain, otthonról dolgozó kollégák nem csak az ügyfelek kényelmét szolgálják. A megoldás költséghatékonysági szempontból is bevált a családi vállalkozás számára, amióta 2005-ben áttért a távmunkára. Ekkor három új alkalmazottat szerettek volna felvenni a növekedésnek induló céghez, amely azonban nem kereste meg a nagyobb iroda bérléséhez évente szükséges közel 1,5 millió forintot. Ezért azóta távolról dolgozó könyvelők számára írt szoftver segítségével tartják a kapcsolatot. Tovább »

Rugalmas munkaformák

RÉSZMUNKAIDŐ. Végezhető napi 4 vagy 6 óra helyett heti 2–3 napon át 8 órában is. Az ilyen munkaköröket a mikrovállalkozások általában azért veszik igénybe, mert egy főállás költségét nem képesek kitermelni.

JOB SHARING.  Az állásmegosztás Magyarországon úgy alkalmazható, hogy egy főállású munkakört két részmunkaidős kolléga tölt be a cég által rögzített munkamegosztásban, pontos feladatkör-meghatározásokkal. A mikrovállalkozásoknál megoldható vele a helyettesítés. További előnye, hogy így bonthatók ketté a kis cégeknél gyakori összetett munkakörök. Tipikusan így osztható meg a más-más képességeket megkívánó adminisztráció és a telefonos ügyfél-kommunikáció. Tovább »

Még egy bőrt lehúznának az álláskeresőkről

Hódítanak a könnyű pénzkeresést ígérő „munkák” az apróhirdetési újságokban. Sajnos ezek mellett egyre több átverős álláshirdetést is találhatunk: ezek első pillantásra teljesen korrektnek tűnnek, ám amikor megpróbálunk jelentkezni, kiderülnek a turpisságok. FN-kisokos az átvágások ellen. Tovább »

Gyerekcipőben a rugalmas foglalkoztatás

Rossz beidegződések és jogszabályi hiányosságok miatt a hazai kis cégek nem használják a rugalmas foglalkoztatás lehetőségeit, pedig ezek számukra különösen előnyösek lennének. Érvek és ellenérvek a Figyelő Üzlet&Siker mellékletétől. Tovább »

A távmunka típusai

A távmunka különböző típusai, megjelenési formái ismertek

1. Otthon végzett távmunka

  • a távmunkavégzés alapvető formája,
  • néhányan munkájuk többségét otthon végzik, míg mások a munkaidő egy részét megosztják otthonuk, illetve munkahelyük között,
  • “Közeli” munkaközpontokban végzett távmunka
  • Ezek a teleházak, közös távmunka központok, olyan szervezési megoldások, amelyek révén a cég központjához vagy a munkavállalók többségéhez közeli helyen az irodai működés feltételeit teremtik meg, annak érdekében, hogy a költséges és fárasztó ingázást mérsékelni lehessen,
  • Telecenterek, amelyeket helyi közösségek, önkormányzatok hoznak létre, akik a létrehozás pénzügyi fedezete mellett szerepet vállalnak a folyamatos finanszírozásában is, annak érdekében, hogy a helyi vállalkozások megerősödését előmozdítsák. Tovább »